Buda (III./XI. ker) +36-70-425-8590
Pest (XIII./V. ker.) +36-70-425-8591
Visszahívást kérek!
bejelentkezes@bmm.hu

Volter Imola

Kérjen időpontot - visszahívjuk!

Válassza ki a napot és küldje el az adatait.

Pályaválasztásomban jelentős szerepet játszik sportos múltam, illetve jelenem. 12 évig aerobikoztam verseny szinten, ezt már abba hagytam ugyan, de a sport továbbra is fellelhető a mindennapjaimban.

Korábban az orvosi egyetem volt az elsődleges célom,végül olyan szakma mellett döntöttem, amihez kötni tudom a sportot, így jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetemre gyógytornász hallgatónak, ahol 2016-ban szereztem diplomát.

Érdeklődésem a szakmán belül főképp a gerinc védelme, annak prevenciója és rehabilitációja, illetve az osteoporosis prevenciója felé orientálódik.

Mozgásszervi Jógaterápa

A mozgásszervi jógaterápia magába foglalja a több évezredes múltra visszatekintő mozgásformát: a jógát, valamint a később a jógából kialakult Pilatest, mindezt a mozgásszervi rehabilitációba integrálva.

Ezen terápia tartalmaz különféle streching technikákat, core-stabilizációs elemeket, funkcionális edzésmintákat, és mindezeket természetesen a legkülönbözőbb mozgásszervi problémák megelőzésére vagy rehabilitációjára adaptálva.

A jóga egyes elemei nem csupán a fizikai, hanem a szellemi, pszichés állapot, az általános közérzet javítására, a mindennapi stressz levezetésére is kiválóan szolgál.

3D Scoliosis Terápia

A Katharina Schroth-féle scoliosis terápia nem csupán a gerincferdülések kezelésére alkalmas, jelentős javulás érhető el a módszer alkalmazásával például Schauermann betegségnél, lapos hát szindrómánál, hanyag tartásnál egyaránt.

Osteoporosis Prevenció

A csontritkulás egy úgynevezett „csendes járvány”, ami annyit jelent, hogy mindenkinél előfordul, de nem mindenkinél okoz tüneteket.

Az osteoporosis önmagában véve nem okoz tüneteket, azonban a csontok sűrűségének csökkenésével egyenesen arányosan csökken az erőnk is, ebből adódhatnak egyensúly, illetve koordinációs zavarok amelyek szövődményei pedig gyakran a különböző törések (leggyakrabban a combnyak törés, a csukló törés, felkarcsont törés).

A csontok sűrűségét megfelelő, általában dinamikus és axiális helyzetű (függőleges) tornával, testmozgással lehetséges növelni.

Az osteoporosis preventív terápiájának célja a maximális csomttömeg elérése vagy annak megtartása, a szövődmények elkerülése izomerősítő, dinamikus, egyensúly-és koordináció fejlesztő gyakorlatokkal.


​2016 júniusában szereztem diplomát a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi és Szociális Képzési Karán, mint gyógytornász-fizioterapeuta.

Korábban a siófoki Calendula Ajurvédikus Klinikán dolgoztam gyógytornász pozícióban, és 2016 decemberében lettem munkatársa a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelőnek.

Specialitásaim:

- gerinc degeneratív betegségeinek kezelése: gerincferdülés, Schauermann betegség, lapos hát, hanyag tartás, porckorongsérv,

- mozgásszervi jógaterápia és gerincstabilizálás,

- osteoporosis prevenció

Végzettségeim:

- okleveles gyógytornász-fizioterapeuta,

- Schroth-terapeuta,

- mozgásszervi jógaterapeuta

Megszerzett képesítseim:

- Kinesio Taping alaptechnikák tanfolyam

- 3D Scoliosis Terápia Tanfolyam Schroth szerint

- Mozgásszervi Jógaterápis Tanfolyam

Tervezett Képesítéseim:

- McKenzie tanfolyamok

- Manuálterápia tanfolyam

- Pilates oktató képzés

- Core-stabilizáció